Jack London nyomában
Az alaszkai aranymosás mára a bakancslisták élén szerepel.
Szerző: Matthieu Deneuve
Miért éppen Alaszka? Mindannyiunkban él egy kép vadregényes tájakról, hóval borított hegyekről, grizzly medvékről és békés egykedvűséggel az utakon poroszkáló jávorszarvasokról. És vajon hányszor képzeltük el Jack London könyveit olvasva az aranyásók szinte heroikus küzdelmét, vagy a kutyaszán fogatok izgalmas versenyét? Bár az aranyláz már a múlté, Alaszka ma is megmaradt annak a kicsit misztikus helynek, ahová csak az utóbbi tíz évben jutnak el nagyobb számban a turisták.
A sarkvidéki Alaszkát, ezt a másfélmillió négyzetkilométer kiterjedésű félszigetet Vitus Bering orosz tengerészkapitány fedezte fel a 18. század közepén, a krónikák szerint 1741-ben. Az Orosz-Amerikára keresztelt terület közvetlenül az orosz cár szuverenitása alá került. A terjeszkedő Egyesült Államok azonban folyamatosan igényt formált Alaszkára, végül 1867-ben megvásárolta Oroszországtól. A mostoha éghajlatú Alaszka akkoriban nem tűnt az “ígéret földjének”, egészen addig, amíg
ki nem tört a történelem legnagyobb aranyláza a 19. század utolsó éveiben, melynek következtében sok új település nagyvárossá fejlődött, és kiépült a vasúthálózat a bányák és a kikötők között. Miután több határvitája is volt Kanadával, 1958. július 7-én népszavazást tartottak Alaszkában, ahol a helyi lakosok többsége kérte a terület felvételét az amerikai szövetségi államok közé, így néhány hónap múlva az USA 49. tagállamává vált.
Aranyat ásni vagy éppen aranyat mosni ma is kiváltság, talán pont ezért szerepel a turisztikai programok bakancslistájának első helyén. Birtokolni egy aranyrögöt óriási vagyonnak számít és keveseknek adatik meg, hogy a saját kezükkel kimosott aranyat tartsanak az otthonunkban vagy éppen az értéke miatt egy széfben.
Számos utazási iroda szerepelteti ezt a programot a prémium kikapcsolódási ajánlatok közt.
A kalandvágyók ma is előszeretettel keresik fel a szinte érintetetlen történelmi városrészekkel rendelkező Klondike és Dawson City városait.
Sokunk kedvenc írója Jack London több regényében is bemutatta ezt rendkívül lenyűgöző, vadregényes, kalandokkal teli vidékét. Fehér Agyar, A vadon szava és az Aranyásók Alaszkában mára kultikus útikönyvnek számítanak. A regényeket olvasva szeretnénk az egyik főhős szerepére pályázni, átélni és megcsodálni megcsodálni azt a páratlan tájat amelyet az író gyermeki bájjal fogalmazott meg és tette a föld egyik legdrágább célpontjává. Az író is részt vett az aranyásó expedícióban, bár kézzel fogható aranyrögöt nem talált, emlékeit szavakká formálva és mindezeket papírra vetve mégis sikerült a legnagyobb kincsre bukkannia, még pedig az olvasókra. Milliók vették kezükbe a regényeit, melyek számos filmadaptációt megéltek és ma is közkedveltek.
Az aranyért és a hatalomért folyó küzdelem, a versengés, a birtoklási vágy számos ember életét oltották ki, a szerencsések meggazdagodtak és talán ennek a misztikumnak köszönhetően vágynak az emberek ma is erre a rejtélyes vidékre.
A klondike-i aranyláz 1897-ben tört ki a kanadai Yukon terület Dawson City nevű városának közelében, az alaszkai határ mellett.
1896 augusztusában a tagish (az atapaszkák egyik csoportja) származású Skookum Jim Mason (szül. Keish) unokatestvérével Dawson (Tagish) Charlie-val és unokaöccsével, Patsy Hendersonnal a Yukon terület déli határától pár kilométerre lévő Carcrossból észak felé tartott a Yukon folyó mentén, testvérét, Kate-et és annak férje George Carmackot keresve. A Klondike folyó torkolatánál találkoztak velük, valamint egy új-skóciai származású aranyásóval, Robert Hendersonnal, aki a Klondike-tól délre lévő Indian folyó mentén kutatott, de felhagyott vele, mert nem akart az indiánok közelében lenni. A csoport követte a Klondike folyását egészen a Rabbit (ma: Bonanza) patakig, ahol jávorszarvasra akartak vadászni.
- augusztus 16-án gazdag aranylerakódásra bukkantak a Rabbit patakban: valószínűleg maga Skookum Jim fedezte fel, de egyes források szerint Kate Carmack. A területet hivatalosan George Carmack nevére foglalták le, mivel tartani lehetett attól, hogy egy indián által bejelentett igényt nem fogadnak el, a környék bányászai pedig nem tartanak tiszteletben.
A lelet híre gyorsan terjedt a Yukon völgyében, és az addig a Fortymile és a Stewart folyóknál dolgozó aranyásók voltak az elsők, akik területekhez jutottak a Bonanza, az Eldorado és a Hunker patakok mentén. Henderson, aki mindössze néhány mérföldnyire, a hegy másik oldalán dolgozott, már csak akkor értesült az aranyról, amikor a jó helyek mind elfogytak.
A sikerrel járt aranyásók első csoportja 1897. július 17-én érkezett meg Seattle-be; a szerencsét próbálók rohama egy hónapon belül megkezdődött. 1898-ban a klondike-i terület lakossága 40 ezerre ugrott, a megnövekedett populációt éhínség fenyegette.
Az aranyásók többsége az alaszkai Dyea kikötőjéből indulva a Chilkoot-hágón keresztül, szintén jelentős részük pedig a 15 km-re lévő Skagwayből indulva a White-hágón át jutott el a már kanadai területen fekvő Bennett-tóhoz. Itt csónakokat építettek, melyekkel 800 kilométert kellett
megtenniük a Yukonon. 1899-ben elkészült a „White Pass and Yukon” vasútvonal első szakasza Skagway és a Bennett-tó között, így Dyea forgalma csökkent – bár ekkorra már a roham legnagyobb hullámai is alábbhagytak.
szintkülönbséget kellett leküzdeni. A hegyoldal málhás állatok számára járhatatlanul meredek, így minden csomagot emberi erővel kellett feljuttatni a kanadai határőrállomásig. A hegymászást a jégbe vájt 1500 lépcsőfok könnyítette valamelyest.
A White-hágó alacsonyabb, de nehezebben járható volt: a Halott Lovak Ösvényének nevezték, mivel mintegy háromezer állat pusztult el rajta.
További útvonalak vezettek a Copper folyó völgyében;
a Stikine folyó és a Teslin-tó mentén; és két kizárólag kanadai területen haladó ösvény is volt az Ashcroft és az Edmonton.
A területet gőzhajóval is meg lehetett közelíteni, 2600 km-t utazva felfelé a Yukonon, de ez sem volt biztonságosabb megoldás: 1897 végén az alaszkai Fort Yukonnál egy gőzös a jég fogságába esett, utasait ki kellett menekíteni.
Az aranylázban becslések szerint százezer ember vett részt, 1898-ra 30 ezernek sikerült eljutnia Dawson Citybe. Az első népszámlálás alkalmával, 1901-ben már csak 9000 fő élt itt.
A klondike-it tartják a legbékésebb aranyláznak: a kanadai hatóságok, főként a rendőrség északnyugati egysége, a North West Mounted Police Sam Steele vezetésével, mindent megtettek, hogy a tömegrohamot biztonságos és törvényes keretek között tartsák. Megelőzendő az előző két évben Dawson Cityben kialakult helyzetet, csak azokat engedték be a yukoni területre, akik megfelelő mennyiségű (egy tonnányi!) élelemmel és felszereléssel rendelkeztek. A mounty-k ebben az időszakban szereztek hírnevet maguknak, amire szükségük is volt, a parlamentben ugyanis a megszüntetésük lehetőségét fontolgatták.
